Elérkezett az utolsó esténk Aitutakin. Összegyűltünk Papa Jon teraszán egy utolsó közös vacsorára. A menü: land crab. Az utóbbi egy hónapban rákokból kikupálódtam, így már tudom, hogy ez a rák fajta, amit a bácsi a ládákban etet, a szárazföldön él és éjszaka aktív. A szigeten kedvelt csemege.
A vacsora azzal kezdődött, hogy kiballagtunk fejlámpával és két vödörel a rákokhoz. Papa J egy bottal beküzdött az egyik vödörbe egy nagy példányt. Amíg a másodikkal harcolt, az elsőt Péter tartotta sakkban. Egyszer ki is ugrott. Aztán a két rákot egybe öntötte és a másik vödörrel befedte. A képen a még élő vacsora :)
Az első rákot sem volt könnyű belekényszeríteni a kis lábosban a forró vízbe, de a másodikkal küzdött igazán nagyot a bácsi, amíg a fedőt rá tudta nyomni.
A hátára fektetve fő a rák és pár perc alatt elkészül.
Először a bácsi letörte a lábakat és az ollókat, és kezdődhetett a fincsi lakoma ;)
Feltörtük a páncélt és kihúzkodtuk a pici húsdarabkákat először az ollókból, aztán a lábizületekből.
A lányok hősiesen megkóstolták, de inkáb kérték a beígért fagyit. Péter eléggé undorodott az egésztől, menekülésképpen elválalta a gyerekek fektetését :) Így kettesben maradtunk a bácsival és elfogyasztottuk az összes lábat. A rondasága ellenére nekem ízlett.
A végére maradt a teste, ez állítólag a legfinomabb része. Kinézetre elég gusztustalan, de az íze a lábakhoz hasonlóan édeskés, más részei meg a máj ízére emlékeztettek.
Mire Péter visszatért a fektetésből, ezek a vonzó belsőség falatkák várták ;)
Miután legyűrtük a rákot, mi is megkaptuk a fagyinkat :)
Ez a nagy barátság, ami a rákokkal kezdődött, a rákokkal is ért véget. Legalábbis egyelőre ...
Másnap reggel repültünk Raro-ra. Ezt már onnan írom. Annyira összemelegedtük, hogy Papa Jon kikisért minket a repülőtérre. Búcsúzóul kaptak tőle a lányok egy-egy nyalóka nyakláncot, amitől teljesen elolvadtak :) Tőlünk meg egy fotó könyvet fog kapni emlékül az együtt megélt egy hónapról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése