Életünk a peremvidéken

Innen blogolok :) Sajnos a függőágyig nem ér el a wifi, ezért a Boatshed étterem teraszán ülök. A blogolás nem lehetetlen, de egyre macerásabb. Raro-n 50 $-ért 1250 megabájtot adtak, itt csak 500-at, és szörnyű lassú. Öt perces séta kigyalogolni. Éjszaka támadnak a szúnyogok és a sandfly-ok, utóbbiak muslincánál kisebb fájdalmas vérszívó legyek. Nappal viszont alig van ilyesmire időm.

Egyik reggel Papa Jon, akivel teljesen összenőttünk, Flóra segítségével virágot szedett a kertben, és egy kókusz héjban átküldte a képen látható üzenettel. Tényleg a hely szellemét sérti és a mostani életformánktól teljesen idegen a digitális kütyük nyomkodása.
Egyik nap a bácsit kérdeztük, hogy miért pont Aitutakira jár vissza. Erre azt válaszolta, hogy mindig kereste a határt (edge az ő szavaival). A 70-es években Bali még az volt, de amikor visszatértek a feleségével a 90-es években, már modernizálódott. A helyi kis bár helyén egy Hard Rock Cafe állt. Neki most ez a sziget a peremvidék.
Én is azt érzem, hogy eljutottunk itt arra a határra, ahol a kényelmes modern élet átvált a küzdelmes ősibb életformára, a bőség a szűkösségre.

Például nincs szupermarket, csak kis boltok korlátozott  kínálattal. A közelünkben kis bolt sincs. Péter a montival napokig járta a szigetet, mire felfedezte, mit hol tud beszerezni. Sok mindent egyáltalán nem árulnak. A zöldséget-gyümölcsöt sokan a kiskertben otthon termesztik és eladásra már nem jut belőle.

Paradicsomot még sehol nem láttunk a polcokon. Ilyesmihez csak cserekereskedelem révén jutunk véletlenszerűen. A bácsitól kapott háztáji paradicsomot az ablakban érleljük.

A lagúna parti séták és a strandolás melletz az első hetünk egyik fő kérdése az volt, hogyan tudjuk magunkat ellátni. A zöldség és gyümölcs nagy részét nem vásároljuk. A lime az avokádó és a mangó Papa J ismerőseitől kapott ajándék, a passion fruit-ot Péter maga szedte az erdőben. Vadászni kell a finomabb falatokra a boltokban is és azt enni, ami épp adódik.

A szűkösség alól kivétel a kókuszdió és a banán. Ezekhez ingyen is hozzájutunk. A képen főző banán - megsütve finom édes.

A gyerekek szedik össze a lehullott kókuszokat, ami önelátó életünk egyik alapja. Minden nap fogyasztjuk, mindenféle formában. Csak a fákról nem szabad szedni.

Péter a helyiek módszerével tisztítja a kókuszdiót.

A dió fehér belseje mogyoró helyett finom rágcsálnivaló. Péter szorgalmasan termeli az eleséget a család számára :)

Vacsora a teraszon. Fish and chips helyett rák, sült csirke és krumpli. A halászok zsákmányát felvásárolják jó pénzért a szállodák, ezért hal nem mindig marad a kisebb éttermek számára.

Szeretjük kipróbálni a helyi ízeket.  A képen a piacon vásárolt egyik ebédünk. Elől sült kenyérfa gyümölcs, a szürke anyag egy szelet táró. A kenyérfa gyümölcsöt a lányok is megszerették.

Mostanra egész jól alkalmazkodtuk a sziget belterjes világához. Minden olyan kis léptékű, családias. Ugyanazok az arcok tűnnek fel, Raro-n megismert turistákkal futunk össze, és még a takarítónőt is név szerint ismerjük.