Közlekedés

Ez a téma a múltkor elmaradt, de szerettem volna írni róla, mert jól mutatja a sziget életformáját és hangulatát.

Raro úthálózata elég egyszerű. A sziget belseje őserdővel borított hegyvidék. Az élet a keskeny parti sávban zajlik. A domboldalon halad körbe néhány megszakítással a régi út békés tanyák és ültetvények között. Ezen kicsi a forgalom, ezért Péter főleg itt bringázott. 

A tenger mellett lent ezzel párhuzamosan fut a parti út, ahol mindenki közlekedik angolosan a bal oldalon. Ez az út teljesen körbeér a szigeten, ezen jár a busz, és végig csodálatos a látvány az óceánnal.

Négy jegyűek a rendszámok, de a régieket sem vonják ki a forgalomból. Ezt a négyes számút többször láttuk. A rendszámon Kia Orana felirat, a helyi üdvözlés - szó szerint "élj sokáig".

A legfőbb közlekedési eszköz a robogó.  Ezen szinte mindent szállítanak: létrát, tévét, motoros fűkaszát, nagy zöld kukát, kisgyereket. Bukósisakot senki nem hord. A testes polinéz mamák is robogóval járnak ügyeiket intézni és bevásárolni.

A forgalom békés tempóban halad, akár az élet, nincs dudálás, ideges cikázás. Sokan, főleg az idősebbek kedvesen biccentenek a külföldieknek.

A férfiak egyik kezükkel a kisbabát tartják, a másikkal a kormányt. A nők kendővel kötik magukhoz a babájukat a motoron.

Aitutakin Flóra is motorozott Papa Jon robogóján. Persze nagyon élvezte :) Én egy kicsit aggódtam, amíg épségben vissza nem tértek, mert még soha nem ült motoron.

Autót nem béreltünk Raro-n, ha valahova el akartunk jutni, felszálltunk a buszra. A parti úton jár az órajárással megegyező irányban a Clockwise, szemben pedig az Anti-clockwise járat óránként. Hétköznap reggel 7-től este 11h-ig jár legalább az egyik, így mindenhova könnyű eljutni. A vasárnap pihenőnap, a busz is csak 8-tól 16h-ig közlekedik. Húsvét pénteken és vasárnap nincs busz!

A menetrend arra szolgál, hogy az ember tudja, mikor álljon ki az út mellé. Nagyon tetszik, hogy a busz bárhol megáll, ahol leintik. Nem a menetrend betartása a legfontosabb, hanem az emberek igényeinek a kiszolgálása. 

A busz sofőrök shortban, virágos ingben (ez a céges formaruha) és strand papucsban vezetnek. Beszélgetnek az utasokkal, folyamatosan integetnek az ismerőseiknek. Két hét után az egyik kedvenc, fanyar humorú buszvezetőnk nekünk is elkezdett inteni :)

Félig-meddig szigetlakókká váltunk ;)

  

Utolsó hét Raro-n

Visszatérve Raro-ra trópusi eső fogadott és napokon át zuhogott. Az eső szünetekben strandoltunk a kedvenc helyeinken, és találkoztunk Zsókával, aki gyümölccsel és virág koszorúval várt minket.

A  gyep helyén áll a víz a ház körül.

Amikor a front elvonult, csütörtök este Zsókával és a lányokkal bebuszoztunk a Húsvéti Piacra Avaruába. Flo részt vett a 3-10 éves gyerekek színező versenyén, és nyert szó szerint egy vödör csokoládét!! Szerencsére nagyvonalúan megosztja velünk a finomságait :)

Az ünnepekre visszatért a jó idő. Pénteken az egész napot a tengerparton töltöttük. Itt éppen Ken bácsival beszélgetek a saját fejlesztésű vízibiciklije mellett. Ken Zsóka jó barátja, pilótaként dolgozott, nagy barkács mester és vitorlázó.

Vízre szálltunk és Flo kipróbálta újra a pedálozást.

Elhúzott mellettünk az egyik női vaka csapat.  Hétvégén rendszeresen itt edzenek.

Flóra az orrból irányít.

A part és a lagúna a vízibicikliről. Teljesen depresszióssá tesz, hogy haza kell mennünk, és itt hagyjuk ezt a földi paradicsomot
:(

Ez a kis vitorlás is Ken bácsi egyedi tervezése, amin ő vitorlázgat és bérbe adja.

Végre sikerült érzékeltetni a korallzátonyon a hullámtörést.

Megérkeztek időközben a turisták. Mostanra ugyanis hivatalosan a ciklon időszak véget ért. Bár a szezon csak májusban indul, a Muri lagúna már most eléggé tele van ...

Utolsó homokozás ... A gyerekek, akik a jelenben élnek, minden pillanatot élveznek. Minket viszont nyomaszt a haza utazás. Nemcsak azért, mert hosszú és fárasztó lesz, hanem Brüsszel miatt is. Oda szól a jegyünk, és onnan repülnénk Budapestre. Ma reggel tudtuk meg, hogy 29-én sem nyit ki a Brüsszeli reptér. Fogalmunk sincs egyelőre, hogyan fogunk hazaérni és mikor :(

Rák vacsora

Elérkezett az utolsó esténk Aitutakin. Összegyűltünk Papa Jon teraszán egy utolsó közös vacsorára. A menü: land crab. Az utóbbi egy hónapban rákokból kikupálódtam, így már tudom, hogy ez a rák fajta, amit a bácsi a ládákban etet, a szárazföldön él és éjszaka aktív. A szigeten kedvelt csemege.

A vacsora azzal kezdődött, hogy kiballagtunk fejlámpával és két vödörel a rákokhoz. Papa J egy bottal beküzdött az egyik vödörbe egy nagy példányt. Amíg a másodikkal harcolt, az elsőt Péter tartotta sakkban. Egyszer ki is ugrott. Aztán a két rákot egybe öntötte és a másik vödörrel befedte. A képen  a még élő vacsora :)

Az első rákot sem volt könnyű belekényszeríteni a kis lábosban a forró vízbe,  de a másodikkal küzdött igazán nagyot a bácsi, amíg a fedőt rá tudta nyomni.

A hátára fektetve fő a rák és pár perc alatt elkészül.

Először a bácsi letörte a lábakat és az ollókat, és kezdődhetett a fincsi lakoma ;)

Feltörtük a páncélt és kihúzkodtuk a pici húsdarabkákat először az ollókból, aztán a lábizületekből.

A lányok hősiesen megkóstolták, de inkáb kérték a beígért fagyit. Péter eléggé undorodott az egésztől, menekülésképpen elválalta a gyerekek fektetését :) Így kettesben maradtunk a bácsival és elfogyasztottuk az összes lábat. A rondasága ellenére nekem ízlett.

A végére maradt a teste, ez állítólag a legfinomabb része. Kinézetre elég gusztustalan, de az íze a lábakhoz hasonlóan édeskés, más részei meg a máj ízére emlékeztettek.

Mire Péter visszatért a fektetésből, ezek a vonzó belsőség falatkák várták ;)
Miután legyűrtük a rákot, mi is megkaptuk a fagyinkat :)
Ez a nagy barátság, ami a rákokkal kezdődött, a rákokkal is ért véget. Legalábbis egyelőre ...

Másnap reggel repültünk Raro-ra. Ezt már onnan írom. Annyira összemelegedtük,  hogy Papa Jon kikisért minket a repülőtérre. Búcsúzóul kaptak tőle a lányok egy-egy nyalóka nyakláncot, amitől teljesen elolvadtak :)  Tőlünk meg egy fotó könyvet fog kapni emlékül az együtt megélt egy hónapról.

Péter sziget túrái

Péter bingázni indul. Aitutakin szinte mindig a legnagyobb hátizsákunkkal járt, hogy a szerzeményeit haza cipelhesse. Kellett a lábába a sok kilométer, meg egy kis szabadság és csatangolás. Most az ő sziget túráiból mutatok néháy jellegzetes képet, mielőtt visszatérünk Raro-ra. (Ezt a bejegyzést együtt írtuk)

A sziget leggyakoribb állatai a már megszokott vad csirkék és a kecskék. Mindenfele kikötve vagy szabadon legelésznek. A kecskék tejét nem hasznosítják, csak a húsát eszik.

Itt-ott disznót is tartanak. Általában egy fához kikötve hűsölnek.
Inano Beach-en a bungalók mellett a házibácsi ilyen szűk ketrecben tartotta őket :( A lányok rendszeresen látogatták a malacokat - ez is nagy élmény a városi gyerekeknek.

A néhány aszfaltozott forgalmasabb utat leszámítva csendes hangulatos földutak hálózzák be a szigetet.

A Cook-szigetek egészére jellemző a nagyon erős vallásosság.  

Ez itt a fő CICC (Cook Island Christian Church). Aitutakin kb 1700 ember él, de mindenféle felekezet működik: presbiteriánus, adventista, jehova tanúi, katolikus, mormon. Minden étkezés előtt közös asztali áldást mondanak a turista hajókon is.

Az egyház támogatásával egész mozgalom alakult a vasárnapi repülők ellen. Vasárnap nem járnak még a sétahajók sem a lagúnán, és minden zárva, kivéve az egyik legjobb bolt, a Neibaa's, mert annak a tulajdonosa adventista, és ezért ők szombatonként zárnak be, vagy pontosabban aznap csak este 6-tól nyitnak ki. A vasárnapi nyugalmat követelő lakosság ehhez hasonló táblákkal nyilvánítja ki a véleményét mindenfelé.

Nagy, modern ház kevés akad - ilyet a fehérek építenek.

Ebben a bádog viskóban is laknak.

Egy rendben tartott helybéli lakóház.

Sok család viszont ilyen apró házakban lakik.

Péter egyik nap az eső elől bemenekült egy elhagyott ingatlanba. Így engedik át az enyészetnek az épületeket.

Egy praktikus kerekeken guruló ruhaszárító az egyik udvaron.

Ez a kis épület a felirata szerint a belügyminisztérium :) A rendőrség a kikötőben egy hasonló épületben működik egy motorral és egy pickuppal.

A szombati rögbi meccs a sziget közösségi életének a fénypontja. A képen a hazai csapat, az Aitutaki Sharks melegít be.

Traktor húzza a helyszínre a büfé kocsit.

Az úton sokfelé feltűnik a tenger.

Egy hónap alatt ez az egyetlen vitorlás yacht érkezett. Ő is a zátonyon kívül horgonyzott. 

A haza út egyik oldalán a reptér, a másikon mangróvés mocsár, ahol az öböl véget ér. A kifutó melletti út több kilométeren át nyílegyenes és teljesen sík, mégis ez a szakasz jelentett szinte minden alkalommal komoly nehézséget a portyáról visszatérőnek, mert csaknem állandóan nagy erővel fújt szemből a dékeleti szél.  Aitutaki biciklizésre különben felettébb alkalmas, mert a csekély forgalom mérsékelt tempóban araszol a meglepően jó utakon, ráadásul pedig a kutyák egy járvány folytán már korábban kivesztek a szigetről és valamiért azóta sem léphetnek a területére.