Nagyon fájó szívvel hagyjuk el a szigetet. Egészen otthon érezzük magunkat. Annyira, hogy a helyi újságot is olvassuk.
Innen tudtuk meg, hogy a Péter szívének kedves hajó, a Tiare Taporo megrakodva a héten elindul a külső szigeteket ellátó körútjára. A távoli atollokat ma is ilyen teherhajókról látják el. Ahogy olvastam, időnként akár 8 hónapig kell várniuk a következő szállítmányra.
A vidám legénység. Ez itt egy címlapra való esemény. Ennek a rozsdás hajónak honlapja is van.
Az utolsó napjaink intenzív társas élettel teltek. Pénteken Zsóka szülinapját ünnepeltük sütivel a teraszunkon.
Szombaton a lányok a háziakkal vegyültek a kert és a házi munkákban.
Tináéktól (a tulajéktól) kapott dinnyét majszolva ... Mindig kapunk valami finomságot a helyiektől. Ma este például Tina megkínált sült kenyérfa gyümölccsel - finom kenyérre emlékeztető az íze.
Otthonosan pareuban a barna lányok.
Szombat este zenés-táncos előadásra mentem Flórával kettesben. Nem vagyok oda az ilyen folklór programokért, de ez itt a nemzeti büszkeség netovábbja. A Te Vara Nui vizi műsorát néztük meg. Közvetlen mellettünk áll, esténként halljuk a lüktető dobszót és a vad törzsi kurjongatásokat. Középen és a vizen beúszó tutajokon táncolnak el egy maori történetet.
Az est büfé vacsorával indul. Kipróbáltam a nyers, citromlében marinált halat, aztán a rukau-t, ami táró levélből főzött spenót főzelék. Ettem banán pudingot, ami nem édesség, hanem köret, meg fűszeres papaya szószt. Tőlünk függetlenül Zsóka is erre a napra foglalt jegyet, Flóra az asztal végén vele vacsorázik. A mellettem ülő kanadai férfi beszélt magyarul. Nagymamájától tanulta, aki 56-ban disszidált.
Egy nem túl jó kép a műsorból. Az éjszakai fotózás nem megy:( A lányok viszont fantasztikusan riszáltak a színpadon.
A mai nap a csomagolással telt és házimunkával. Utazás előtti nagymosás a képen. Erre a hátsó kertre néz a konyhaablakunk. Mosogatás közben a banán fákat, a hibiszkusz és a gardénia bokrokat nézegetem :)) Így még az uncsi házimunka is sokkal élvezetesebb.
Délután Zsóka elhozta helybéli ismerősét Ken-t, aki elvitte először Pétert, majd engem és Flórát vitorlázni a lagúnában. Közben a gyerekekkel körbepedáloztunk saját tervezésű vízibiciklijén a kis szigetek között. Erről sajnos nincs fotónk, mert tegnap elromlott a vizi kameránk :(((((( Teljesen vígasztalhatatlan vagyok. Most megyünk 4 hétre az igazi búvár paradicsomba, és nem tudunk majd víz alatt fotózni.
Szóval többszörösen nehéz szívvel búcsúzunk innen. Holnap még messzebb távolodunk a globalizált világtól. Aitutakin állítólag van wifi, de nincs busz. Beletelhet néhány napba, amíg újra tudok jelentkezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése