Búcsú Raro-tól

Holnap 8h-kor elhagyjuk a szigetet, és átrepülünk Aitutakira. 6.30h-kor jön értünk a transzfer, úgyhogy hajnalban kelünk. Pétert otthon hagytam a megoldhatatlannak látszó feladattal, hogy helyet találjon a még kimaradt nagy halom cuccnak a már teli bőröndökben.
Nagyon fájó szívvel hagyjuk el a szigetet. Egészen otthon érezzük magunkat. Annyira, hogy a helyi újságot is olvassuk.

Innen tudtuk meg, hogy a Péter szívének kedves hajó, a Tiare Taporo megrakodva a héten elindul a külső szigeteket ellátó körútjára. A távoli atollokat ma is ilyen teherhajókról látják el. Ahogy olvastam, időnként akár 8 hónapig kell várniuk a következő szállítmányra.

A vidám legénység. Ez itt egy címlapra való esemény. Ennek a rozsdás hajónak honlapja is van.

Az utolsó napjaink intenzív társas élettel teltek. Pénteken Zsóka szülinapját ünnepeltük sütivel a teraszunkon.

Szombaton a lányok a háziakkal vegyültek a kert és a házi munkákban.

Tináéktól (a tulajéktól) kapott dinnyét majszolva ... Mindig kapunk valami finomságot a helyiektől. Ma este például Tina megkínált sült kenyérfa gyümölccsel - finom kenyérre emlékeztető az íze.

Otthonosan pareuban a barna lányok.

Szombat este zenés-táncos előadásra mentem Flórával kettesben. Nem vagyok oda az ilyen folklór programokért, de ez itt a nemzeti büszkeség netovábbja. A Te Vara Nui vizi műsorát néztük meg. Közvetlen mellettünk áll, esténként halljuk a lüktető dobszót és a vad törzsi kurjongatásokat. Középen és a vizen beúszó tutajokon táncolnak el egy maori történetet.

Az est büfé vacsorával indul. Kipróbáltam a nyers, citromlében marinált halat, aztán a rukau-t, ami táró levélből főzött spenót főzelék. Ettem banán pudingot, ami nem édesség, hanem köret, meg fűszeres papaya szószt. Tőlünk függetlenül Zsóka is erre a napra foglalt jegyet, Flóra az asztal végén vele vacsorázik. A mellettem ülő kanadai férfi beszélt magyarul. Nagymamájától tanulta, aki 56-ban disszidált.

Egy nem túl jó kép a műsorból. Az éjszakai fotózás nem megy:( A lányok viszont fantasztikusan riszáltak a színpadon.

A mai nap a csomagolással telt és házimunkával. Utazás előtti nagymosás a képen. Erre a hátsó kertre néz a konyhaablakunk. Mosogatás közben a banán fákat, a hibiszkusz és a gardénia bokrokat nézegetem :))  Így még az uncsi házimunka is sokkal élvezetesebb.

Délután Zsóka elhozta helybéli ismerősét Ken-t, aki elvitte először Pétert, majd engem és Flórát vitorlázni a lagúnában. Közben a gyerekekkel körbepedáloztunk saját tervezésű vízibiciklijén a kis szigetek között. Erről sajnos nincs fotónk, mert tegnap elromlott a vizi kameránk :((((((  Teljesen vígasztalhatatlan vagyok. Most megyünk 4 hétre az igazi búvár paradicsomba, és nem tudunk majd víz alatt fotózni.

Szóval többszörösen nehéz szívvel búcsúzunk innen. Holnap még messzebb távolodunk a globalizált világtól. Aitutakin állítólag van wifi, de nincs busz. Beletelhet néhány napba, amíg újra tudok jelentkezni.

A házunk

Hétfőn elutazunk Aitutakira, úgyhogy megválunk eddigi szeretett otthonunktól. A bungalónk akkora, hogy ezen az éghajlaton huzamosan eléldegélhetnénk benne. Elől a hálónk, balra a kényelmes fürdő zuhannyal. Elzának eltartott egy hétig, míg megszokta, hogy a buksiján folyik a víz fürdés közben. Eleinte sírt és hőbörgött szegényke.

Jobbra a tágas konyha, étkező és a létra, ami a galériára vezet.

A lányok kuckója fent a galérián.

A bérelt bringa a hálóban.

Megszokott látvány - tyúk a teraszunkon.

Eric folyamatosan hozza a papayát és a mangót a kertből.

Néhány növény a trópusi kertünkből.

Ez a Tiare Maori - a nemzeti virág (tiare = virág). Bódító illatú, szimpla virágú gardénia. Ennek a virágából készítik a vendégfogadásra szánt virág nyakláncokat.

A terasz mentén bíbor és rózsaszín díszgyömbér.

Sövény Eric terasza körül.

A lagúna partra vezető kavicsos út, ahol nap mint nap jártunk. Jobbra a Pacific Resort kerítésén bougainvillea kúszik.

Az úton visszafele látszanak a hegyek, és egy kenyérfa, ami sajnos nem most érik. Kipróbáltuk volna :(

A part pálmafái előtt egy szép virágzó növény, amit mindenfele sövényként ültetnek.

Kókusz

A kókusz pálma a sziget legjellegzetesebb növénye. Minden részét felhasználják. A törzséből építkeznek, a leveléből gyékényt, kosarat fonnak, a diót több formában felhasználják.

Péter hegyi bringájával felküzdötte magát a domboldalra, patakokon gázolt át a fotóért - a pazar kilátásért megérte.

A diók akár 15 m magasan nőnek. A helyiek simán felmásznak érte. Ugyanakkor a legnagyobb veszélyt is a kókuszdió jelenti. Hallottuk mekkorát puffan egy lehulló dió, életveszélyes, ha az ember fejére esik. A helyiek soha nem ülnek vagy parkolnak kókusz pálma alá.

A levelek is folyamatosan hullanak a pálmafákról. Hatalmasak és súlyosak.

Ha hagyják a földön heverni, 2 hónap alatt gyökeret ereszt. A mi kertünkben így kertészkednek.

Eric segítségével Péter kókuszdiót tör.  Előkerült egy machete. Azóta láttam, hogyan kell 5 másodperc alatt letisztítani egy földbe szúrt bot hegyes végével.

Az frissen hajtásnak indult dió belül fehér és szivacsos állagú - ezt uto-nak nevezik. Kipróbáltuk, finom édes.

Az érett dióból készül a szárított kókusz reszelék, amit mi ismerünk, meg a kókusz olaj és a kókusz tej. Nyersen is nagyon finom a dió fehér belseje. Kedvencünk viszont a még éretlen, zöld dió - nu a helyiek maori nyelvén. Az ember lukat fúr a megtisztított dióba és szívószállal kiissza az isteni nedűt.

A gyerekek nagyon megszerették. Olyan tiszta, picit édes, vizes ital, hogy csecsemőknek ezt adták régebben, ha nem volt elég tej a szoptatáshoz.

Esti itókánk a teraszon. Péter minden nap hoz párat az utcai árusoktól, és behűtve tároljuk. 

Látogatás Zsókánál

A héten meglátogattuk Zsókát, aki a Fruits of Rarotonga beach-en, az egyik kedvencünkön lakik. Péter elkísért és ment tovább bringázni. Bár a ciklon elkerült minket, erős szél fúj, és a lagúna vize is hullámzik.

A gyerekek a pálmalevelek alatt bújócskáznak.

A homokban mindig találunk kincseket. Itt egy hatalmas remeterák váza.

Zsóka lélegzetelállító terasza.

És végül Zsóka maga, a Cook-szigeteki pótnagymama a lányokkal. Nem csodálom, hogy itt szeretne élni...

Safari Tour

Megjegyzés: Péter elmagyarázta, hogy a jármű, amin utaztunk, nem jeep, hanem landrover. Szóval jeep helyett egyszerűen olvassatok terepjárót ;)

Hétfőn egy safari túrán vettünk részt a gyerekekkel. Jeeppel vittek körbe a szigeten, és közben rengeteget meséltek. Fény derült a számomra érthetetlen kerti sírokra. Megtudtuk, hogy a szigeteken a föld a lakosok tulajdona, nem az államé. Eladni vagy venni földet nem lehet, csak örökölni. Ha valaki építkezni szeretne, a  föld tulajdonosától bérbe veheti a használati jogot meghatározott időre. Nincsenek szabad területek, nincs temető ezért mindenki a saját területén temeti el a szeretteit, praktikusan a saját kertjében.

Körbeautóztunk a felső úton, amelyet végig ültetvények szegélyeznek. Ez itt ananász.

Egy Zetor traktor használatban az egyik ültetvényen.

Manióka az előtérben, hátrébb banán és kókusz pálma.

Nono fa (indiai eperfa). A gyümölcséből készül a noni juice, ami a helyi csodaital. Az elmondások szerint gyakorlatilag mindent gyógyít, valamint fiatalító szer. Vettünk egy üveggel, és szorgalmasan isszuk a borzalmas íze ellenére ;)

Ilyen a termés közelről.

A domboldalról leereszkedtünk Avana kikötőbe a Muri lagúna északi végébe. Most nem túl látványos, a parton mocsaras terület, de 700 évvel ezelőtt innen indult az a 7 maori vaka hajó, amely eljutott Új-Zélandig lakható földeket keresve. Elképesztő távolságokat hajóztak be a régi polinézek. Rendszeresen átjártak többszáz, sőt ezer kilométerre fekvő szigetekre a nagy tengeráramlatok, a passzát szelek, meg az ősi navigációs ismereteik segítségével.

A 7 maori hajó emlékműve a kikötőben.

A kikötő kijárata. Gyülekeznek a felhők..  Kint a zátony szélén az apró figura egy halászó ember.

A kikötőből egy nemrég felújított marae-hoz vittek, amelyet most is használnak a törzsfőnökök beavatására. A főnökség kihalásos alapon működik, így a ceremóniára elég ritkán kerül sor.

Amíg mi a maori túravezetőnket hallgatjuk, a lányok a jeepen pihennek. Nagyon élvezték, hogy végre nem kellett gyalogolniuk ;)

Végül meredek hegyi utakon felkaptattunk egy Avarua feletti kilátóhoz, ahonnan látszott a Te Rua Manga (Needle) sziklacsúcsa (413 m).

Hamarosan eleredt az eső.

Lefele az úton.

A túra végén a tengerparton BBQ ebéd. Csült csirke ragusan, rizs, krumpli saláta, sült banán, saláta, papaya és szép levélágyon görögdinnye. A lányok rávetették magukat a dinnyére és percek alatt befalták az egészet. Nekik még külön szeleteltek egy adagot.

A 3 jeep sofőrje ebéd mellé átvedlett profi zenésszé (ezt hogy csinálják??) és előadtak egy maori dalt. A barnainges férfi vezette a mi jeepünket és a túrát. Maori kultúrában, történelemben, a sziget aktuális életében igazi szakértő.

A szállásunkra haza is szállítottak. A szélfogó fák mögött az északi lagúna, amely strandolásra nem alkalmas.