Maori kulturális túra

Múlt héten részt vettünk Ngaa kulturális túráján. Ngaa egy hihetetlenül dinamikus, lelkes helyi férfi, aki régészetet tanult, és az egyetlen, aki ásatásokat végzett a szigeten. Szeretné feltárni és életben tartani az ősi maori kultúrát.  Nagy projektje, amiben Papa Jon is támogatja, hogy felépítsen egy skanzen falut, amelyik hitelesen mutatja be, hogyan éltek az itteni törzsek a hittérítők előtt. A képen a bejárat.

Jobbra a ciklon idején használt erősebb fakunyhó.

A hagyományos főző hely 'omu' a födbe vájt tűzhellyel. Nem mellesleg gyönyörű kilátás a külső lagúnára.

Az út közben szedett hibiszkuszfa levelekből készítünk takarást a tűzhely tetejére.

A férfiak előkészítik a főzés kellékeit banánfa leveléből és törzséből.

Ngaa az omu mellett. A polinézek főzéshez gödröt ástak, és kibélelték láva kövekkel. Tüzet raktak, hogy a kövek átforrósodjanak, aztán leszedték az izzó fahasábokat és a forró kövekre pakolták a sütnivalót. Lefedték levelekkel, majd pár óra múlva, mikor visszatértek, készen várta őket az ennivaló. Tom Neale is így főzött kint az atollon.

Sütnivaló banánt és tököt, meg csirke darabokat pakolunk a szétcsapott banán szárakra.

Lefedtük az ételt, és ott hagytuk.

Aztán pálmalevélből megfontuk a tányérunkat. Abszolút környezettudatos. Ebéd után eldobható, mosogatni sem kell :)

Engem nagyon érdekelt a hagyományos tető készítés. Kívülről szalmatetőnek tűnik, de belülről látszik a gyönyörű fonott minta. 

Ngaa a tetőfonást is megmutatta nekem. Büszkén első munkámmal. Flo unja ezt a sok vacakolást. Neki még túl nehéz volt elsőre a fonásminta.

Amíg az ebéd sült magában a hegyen, terepjáróval elmentük egy méltánytalanul elhanyagolt marae-hoz. Ngaa itt végezte az ásatásait. Állatcsontokat és emberi koponyákat talált, amik az áldozati szertartások maradványai lehetnek. A hittérítők szoktatták le a törzseket az emberevésről. A régi hiedelem szerint a bátrak és bölcsek ereje átszállt abba, aki fogyasztott belőlük.

A háttérben a sárga terepjárónk, a gyerekek az ebéd mellett az autókázást élvezték a legjobban...

Íme az elkészült ebéd.

 Tányéron a finom falatok. Elza csak úgy falta a finom pipi húst :)

A sült banán is isteni.

Szívószál hiányában így is lehet kínálni az ivó kókuszdiót. 

Annyira összemelegedtük, hogy Papa Jonnal együtt minket is meghívtak szombatra a tetőfedésre.

Segítünk kötözni a tetőt. A kamasz rokon gyerekek rutinosan rakták a tetőt és másztak a fa gerendákon. A fonatokat otthon maguk készítették el.

Ez a nagy darab tetovált férfi Thomas, a helyi töri tanár :), aki iskolai tanácsadó is, és Ngaa barátja. Új-Zélandon, meg Londonban élt, van 5 gyereke, 2 unokája, és nem rég visszatért Aitutaki békés családias világába. Ő segített a magasba felnyújtani a pálma fonatokat. Elképesztően barátságosak az emberek. Csütörtökre meghívott vacsorára. (Péter megint bringára pattanhat, hogy felhajtson valamelyik boltban egy jó bort.)

Majdnem kész a tető. Ngaa is meghívott minket egy össznépi családi ebédre, de a munka végét nem vártuk meg. A lányok így is vagy két órán át elfoglalták magukat csendben hiszti nélkül a forróságban (türelemből sokat tanultak), úgyhogy elbúcsúztunk és levittük őket a strandra, ahol estig a langyos vízben áztunk. 

Sajnálom, hogy az ebédet kihagytuk, mert nagyon érdekelt volna milyen itt egy családi otthon.

Vaka hajókázás

Kedden sétahajókáztunk a Vaka Tours-al a lagúnában. Papa Jon jóvoltából ingyen elvittek. Ez itt a fő turista attrakció. Sok az egy napos látogató, aki reggel ide repül Raro-ról, a Vaka-val hajózik 10-16h között, aztán az ötórás géppel visszarepül. Induláskor kaptunk egy behűtött nu-t (ivó kókuszdió). Mi is ezt isszuk minden nap. A gyerekek nagyon rákaptak.

Szerényen Mr Casanova szórakoztatta a népet. A kezében tartott triton kürttel jelezték, hogy beszállás, indul a hajó.

Ootu Beach-ről indult az út és elhajóztunk déli irányban One Foot Island-ig. Mellettünk az elképesztő türkizkék lagúna és a zöldellő lakatlan motuk.

Első megállónk Akaiami, amely ismertté tette a szigetet. Anno a TEAL légitársaság ezt a motut választotta üzemanyag töltő állomásnak a híres Coral Route-on közlekedő hidroplánok számára. Amíg a gépeket töltötték, a gazdag utasok fürdőztek és felfedezték a lagúnát a turizmus számára.

Aztán megmutatták a motukat, ahol a Lost és a Survivor valóság show epizódjait forgatták. Végül kivittek a lagúna mélyebb vizébe búvárkodni.

Mi is beugrottunk Flórával.

Flóra nagy halakkal úszik. A giant trevally (tüskés makréla?) halak nem véletlenül úszkálnak a hajó körül, rendszeresen etetik őket. Kérték, hogy a víz tetejét ne csapkodjuk, mert odakaphatnak. Élőben hatalmasak voltak. Elzát nem is engedtük a vízbe. Két nappal utánunk egy nő szivacs hengerrel úszott és az egyik óriás leharapta a végét...

Flo lába alatt hatalmas óriás kagyló.

Kristálytiszta víz korall mezők, rengeteg színes hal...
A víz alatti képekért hála Papa Jonnak, aki kölcsön adta az egyik víz alatti kameráját. Ő maga szenvedélyes sporthorgász, ezért hozott kettőt magával a biztonság kedvéért.

A halat helyben sütötték.

A hal mellé arrowroot és papaya saláta, sült banán, kenyérfa gyümölcs, és barna banán puding a büfé asztalon, valamint zöldség és dragonfruit, dinnye, csillaggyümölcs. Isteni finom, amit a turistáknak kínálnak. A piacon a helyieknek készített ételek sokkal ízetlenebbek és szegényesebbek (pl. csupa csont csirkedarabok).

Az utolsó állomásunk Tapuaetai (One Foot Island), ahol működik egy pici posta. A turisták útlevelébe bepecsételnek egy talpnyomot. A legenda szerint egy apa úgy mentette meg a fia életét, amikor egy ellenséges törzs észrevette a csónakjukat, hogy kikötött a szigeten, a vállán cipelte a gyereket, hogy csak egy lábnyomot hagyjanak. Aztán felrakta őt egy öreg pandanusz fára, hogy a levelek között elrejtőzzön. Így végül az apát megölték, de a fiú megmenekült.

 
Indulunk haza. Ez olyan igazi turistás program volt - csupa kényelem és élvezet. A hajón tartottak vicces kókuszdió pucolás és pareu felkötés bemutatót. Az üresjáratok alatt pedig a fiúk leültek és profin zenéltek, meg énekeltek, ahogy azt már itt megszoktuk :)

Autós kirándulás

Szombatra kibéreltük a házinéni autóját, hogy körbejárjuk a szigetet. Kora reggel lementünk a kikötőbe a piacra. Ez itt a kikötő. Hihetetlen, hogy ide beáll egy Tiare Taporo méretű teherszállító hajó. A fenti képen a kikötőrői sétány. Ez itt a "város" központja.

A szürkére festett épületrész a városi tanács, mellette a barna ajtó a fedett piac. Vásárolnivaló alig akad. Kb. 10 táró gyökér, 20 zöld paprika, egy tucat uborka. Emellett kis dobozokban kész ételek ebédre, és egy nagyobb dobozban frissen sült fánk. Vásároltunk 6 fánkot és otthon lekvárral megettük reggelire a gyerekek nagy örömére. 4-5 boltot kell bejárni, mire darabonként mindent össze tudunk szedni. Vettünk 3 nagy dinnyét és egy csomó zöldség konzervet.

Tele a depo :)

Felmásztunk a sziget legmagasabb pontjára, a Maungapu-ra, 124 m magasra.

Fentről majdnem teljes a kör panoráma. Keleten és délen a lagúna a motuk sorával.

Nyugatra a zátony és a külső keskeny, de sznorkelezésre alkalmas lagúna.

Piknik az alacsonyabban fekvő Piraki kilátónál. Ez a sziget rózsadombja. Tágas villák pazar kilátással.

A városiasabb részek aszfalt burkolata így vált át föld útra.

Keresztbe-kasul (van ilyen szó??) és körbe autóztuk a szigetet. Ez a déli fő út.

Jellegzetes déli parti látvány egy falusi halász vaka csónakjával. A távolban a déli motuk.

A halász zsákmányának maradéka.

Óriási banyanfa alagút.

Flórával a hatalmas léggyökerek között.

Elza is élvezte a túrát. Végre aludt egy jót ;) Nap közben sosem hajlandó.

Rengeteg a szigeten az elhagyott ház. A mi léptékeinkkel nézve Rarotonga egy derűs nyugodt virágzó kisváros, Aitutaki viszont egy lassan halódó falunak látszik. Sokan költöznek Új-Zélandra.

Egy gazos elhagyott ház kertjében csillag gyümölcsöt szedtünk.

Délután a sziget északi végén strandoltunk. Mese szép a hely és szinte mindenhol magunk vagyunk.

Ugyanott alkonyatkor. A hétvégén esküvőt tartottak a parton.

Életünk a peremvidéken

Innen blogolok :) Sajnos a függőágyig nem ér el a wifi, ezért a Boatshed étterem teraszán ülök. A blogolás nem lehetetlen, de egyre macerásabb. Raro-n 50 $-ért 1250 megabájtot adtak, itt csak 500-at, és szörnyű lassú. Öt perces séta kigyalogolni. Éjszaka támadnak a szúnyogok és a sandfly-ok, utóbbiak muslincánál kisebb fájdalmas vérszívó legyek. Nappal viszont alig van ilyesmire időm.

Egyik reggel Papa Jon, akivel teljesen összenőttünk, Flóra segítségével virágot szedett a kertben, és egy kókusz héjban átküldte a képen látható üzenettel. Tényleg a hely szellemét sérti és a mostani életformánktól teljesen idegen a digitális kütyük nyomkodása.
Egyik nap a bácsit kérdeztük, hogy miért pont Aitutakira jár vissza. Erre azt válaszolta, hogy mindig kereste a határt (edge az ő szavaival). A 70-es években Bali még az volt, de amikor visszatértek a feleségével a 90-es években, már modernizálódott. A helyi kis bár helyén egy Hard Rock Cafe állt. Neki most ez a sziget a peremvidék.
Én is azt érzem, hogy eljutottunk itt arra a határra, ahol a kényelmes modern élet átvált a küzdelmes ősibb életformára, a bőség a szűkösségre.

Például nincs szupermarket, csak kis boltok korlátozott  kínálattal. A közelünkben kis bolt sincs. Péter a montival napokig járta a szigetet, mire felfedezte, mit hol tud beszerezni. Sok mindent egyáltalán nem árulnak. A zöldséget-gyümölcsöt sokan a kiskertben otthon termesztik és eladásra már nem jut belőle.

Paradicsomot még sehol nem láttunk a polcokon. Ilyesmihez csak cserekereskedelem révén jutunk véletlenszerűen. A bácsitól kapott háztáji paradicsomot az ablakban érleljük.

A lagúna parti séták és a strandolás melletz az első hetünk egyik fő kérdése az volt, hogyan tudjuk magunkat ellátni. A zöldség és gyümölcs nagy részét nem vásároljuk. A lime az avokádó és a mangó Papa J ismerőseitől kapott ajándék, a passion fruit-ot Péter maga szedte az erdőben. Vadászni kell a finomabb falatokra a boltokban is és azt enni, ami épp adódik.

A szűkösség alól kivétel a kókuszdió és a banán. Ezekhez ingyen is hozzájutunk. A képen főző banán - megsütve finom édes.

A gyerekek szedik össze a lehullott kókuszokat, ami önelátó életünk egyik alapja. Minden nap fogyasztjuk, mindenféle formában. Csak a fákról nem szabad szedni.

Péter a helyiek módszerével tisztítja a kókuszdiót.

A dió fehér belseje mogyoró helyett finom rágcsálnivaló. Péter szorgalmasan termeli az eleséget a család számára :)

Vacsora a teraszon. Fish and chips helyett rák, sült csirke és krumpli. A halászok zsákmányát felvásárolják jó pénzért a szállodák, ezért hal nem mindig marad a kisebb éttermek számára.

Szeretjük kipróbálni a helyi ízeket.  A képen a piacon vásárolt egyik ebédünk. Elől sült kenyérfa gyümölcs, a szürke anyag egy szelet táró. A kenyérfa gyümölcsöt a lányok is megszerették.

Mostanra egész jól alkalmazkodtuk a sziget belterjes világához. Minden olyan kis léptékű, családias. Ugyanazok az arcok tűnnek fel, Raro-n megismert turistákkal futunk össze, és még a takarítónőt is név szerint ismerjük.