Itt Aitutakin egyik nagy álmunk volt, hogy kajakkal bejárjunk néhány lakatlan motut. Most az egyik emlékezetes túránkról írok, amelyiken eljutottunk Papau szigetre (ezen a térképen Papua szerepel). Kb 8 km-es út oda-vissza.
A fényképek Papa Jon gépével készültek, amelyiken csak egy tömörítési opciót találtunk, ezért a fotók kissebbek, mint a korábbiak. Remélem így is élvezhető lesz.
Indulunk Inano Beach-ről. Elől Flo, mögötte én evezek, hátul Péter a kormányos, köztünk Elza úszógumiban.
Ee szigeten a lányok kedvenc strandja a mászó fával.
Piknik a pálmák árnyékában. A gyerekek folyton éhesek.
Flo kezében a dobozban feldarabolt cukornád, amit desszertnek vittünk. Elrágcsálva édes lé csorog belőle, a száraz rostokat a végén kiköpjük. Péter állított be egyik nap egy darab vastag cukornáddal. Az egyik boltban árulták. Indiában látta, ahogy az utcai árusok préselik belőle az édes nedűt. Ez adta az ötletet. A lányok imádták, egy pillanat alatt elfogyott.
Szeretünk csatangolni a szigeteken. Egy apró tökéletes strand Ee motun.
A vízben a sötét foltok a korall sziklák, ahol a halak úszkálnak. A sekély vízben picikék, a mélyebb részeken nagyobbak. A kis vízben, ha nyugton tud maradni, Elza is látja a színes halakat. Ő még búvárkodni nem tud :(
A megunhatatlan kedvencek. A nyaralás elején az első remeterákot Elza kikapta a kezemből, majd amikor a rák kezdett előbújni, sikkantott egyet, eldobta a rákot, egy métert hátraugrott, és aggódva nézett a hátam mögül. Azóta Flo a tenyerébe veszi a legnagyobbakat is. Elza sem fél már tőlük, de inkább a kicsikkel barátkozik.
A sziget belseje leégett. Szomorú látvány a sok csupasz pandanusz és pálma csonk :(
Az egyik látványosság, amikor elhúz felettünk egy kis repülő.
Aztán úgy döntöttünk nekivágunk a következő motunak. Néhol egyszerűen átgyalogolhatunk egyik szigetről a másikra a homokpadokon.
A távolban úticélunk Papau. Ez a legtávolabbi sziget, amit a gyerekekkel elérhetünk.
Közeledünk... Mangere és Papau között több, mint 1 km-t kell eveznünk nyílt terepen a széllel és a hullámokkal szemben kerülgetve a korall sziklákat.
Nem könnyen, de átértünk. Papau felől visszatekintve a táv, amit megtettünk.
A part a külső zátony irányában. Széles homok part és tömör dzsungel.
A kikötő hely fölött egy tisztást vágtak, rajta bádogtetős építmény, ahol esőben meghúzhatnánk magunkat.
Furcsa ézés, hogy távol mindentől a szigeten teljesen magunk vagyunk, meg néhány madár és a rákok.
Flóra mindjárt talált egy kókusz rák ollót (később beazonosítottuk). Ez a rák a legfimomabb a helyiek szerint, ezért mára szinte kihalt, csak a lakatlan motukon, és a külső szigeteken fordul elő. Éjszaka aktív, nappal a homokba ássa magát.
Be kell tennem ide pár képet, ami Raro-n a Whale and Wildlife Centre-ben készült, mert ez a rák megmozgatja az ember képzeletét.
Különösen a kukás képet ajánlom alaposabb tanulmányozásra...
Talán jobb is, hogy éjszakai állatok, és nem kell velük szemtől szemben találkozni ;)
Felfedező úton a lagúna felőli parton. A kép jobb oldalán a fő sziget déli vége.
A sziget belseje bozótvágó kés nélkül járhatatlan.
A legrejtélyesebb leletünk a parti gyökérzeten fennakadt kb. 20 cm-es csont. Fogalmam sincs, milyen állaté lehet, de azóta izgat.
A part végül mindkét irányban kövessé válik a korall zátony közelében.
A lányok otthon folyton azt várják, hogy szórakoztassuk őket, itt viszont mindig találnak valami érdekes matatni valót.
Egy kis csónakon érkezett néhány halász. A vízben gyalogolva gyűjtöttek valamit zsákokba. Papa Jon szerint talán tengeri uborkát, mert a szigetlakók az ikrás belső részét megeszik - ezt nem biztos, hogy kipróbálnám.
Időközben az ég elsötétült, a szél felerősödött. Visszaindultunk. Csak Mangere-ig kellett épségben eljutnunk. Onnan a három sziget (Angarei, Ee, Mangere) takarásában szélcsendes sekély vízben evezhetünk hazafelé. A hosszú nyílt terepen szörnyű volt az átkelés. A szélben és a hullámzásban nehezen irányítottuk a kajakot. Folyton attól féltem, hogy beborulunk, ahogy kerülgettük a sziklákat. Nyakamban az úszószemüveggel eveztem, hogy ha borulunk, ugorhassak Elza után. Szerencsére a hisztérikus hangulatot leszámítva gond nélkül átértünk.
A lányok fantasztikusan viselkedtek. Flo elől bátran tűrte az arcába csapódó hullámokat, Elza hozzám bújva kapaszkodott, ahogy kértük. Felborzolt idegeinket Ee szigeten nyugtattuk le egy délutáni strandolással.
A haza út már békésen zajlott. A hotelsziget (Akitua) melletti homokpadokon elkaptunk egy furcsa rákot. Apró lábain oldalazva szalad, mint egy kődarab. Az ollóit teljesen maga alá húzza. Ha közel megyünk, azonnal beássa magát a homokba.
Bár igazi veszélyben nem voltunk, mert a sekély részeken eveztük, ahol a mi lábunk valószínüleg mindenhol leért volna, mégis úgy döntöttünk, hogy ha lakatlan szigeten akarjuk tölteni a napot, akkor csak Ee-n a gyerekek kedvenc strandjáig evezünk ezentúl. Messzebb nem merészkedünk.
